Egy fehér szakállú motoros egy hétköznapi bevásárlást olyan karácsonyi emlékké változtatott, amelyet egy kisfiú sosem fog elfelejteni.
Pénteken beálltam egy nagyáruház parkolójába, hogy feltöltsem az élelmiszerkészleteimet. Megpillantottam egy szabad parkolóhelyet közvetlenül egy elképesztően gyönyörű Harley mellett.
Leparkoltam, kiszálltam, és csodálni kezdtem a motort. Mindig is szerettem az ilyen motorkerékpárokat.
A közelben egy család pakolta be a bevásárolt holmikat az autójába: anya, apa és egy nagyjából ötévesnek látszó kisfiú.
Ekkor odalépett a Harley tulajdonosa.
Pontosan úgy nézett ki, mint egy klasszikus motoros. Bőrnadrág, cowboycsizma, meztelen mellkasán bőrmellény, az egyik alkarján ZZ Top-, a másikon AC/DC-tetoválás.
És akkor még ott volt a haja is.
Hatalmas, hófehér, göndör sörény, hozzá ugyanilyen fehér szakáll, amely majdnem a hasáig ért.
Úgy festett, mint egy ZZ Top-gitáros és egy motorozó Mikulás keveréke.
A kisfiú hirtelen felkiáltott:
„Anya, nézd! A Mikulás!”
Az édesanyja elmosolyodott, és azt mondta:
„Nem, kicsim. Ő egy motoros.”
A fiúcska lebiggyesztette az alsó ajkát.
Ekkor a motoros felé fordult, és mély, teljesen komoly hangon megszólalt.
„Valójában én vagyok a Mikulás.”
A kisfiú ránézett.
„Hol van a piros kabátod? És miért motorozol?”
„Nyár van. Szabadságon vagyok. Motorozgatok egy kicsit, és megnézem a gyerekeket, hogy ki viselkedik jól, és ki nem. Így tudni fogom, ki kap ajándékot karácsonykor, és ki nem. Azért járok motorral, mert a rénszarvasok is szabadságon vannak. Füvet esznek, és visszanyerik az erejüket. Rengeteg dolguk lesz, amikor beköszönt a tél.”
A kisfiú egy pillanatra elgondolkodott.
„Hol van a Mikulásné?”
„Délen van. Törökországban nyaral.”
„Nem fog elolvadni?”
„Nem. Ez csak a mese része. Mi nem olvadunk el a melegben.”
A motoros ezután kinyitotta a motorkerékpár egyik oldaltáskáját.
Tele volt apró plüssnyuszikkal.
Kivett egyet, és átnyújtotta a kisfiúnak.
„Légy jó kisfiú, hallgass anyukádra és apukádra, és karácsonykor igazán szép ajándékot kapsz.”
A kisfiú úgy nézett ki, mint aki mindjárt elsírja magát örömében.
A motoros ezután felém fordult, rám kacsintott, és halkan odasúgta:
„Ma már a harmadik.”
Felült a motorjára, és lassan elhajtott.
Anya mosolygott. Apa mosolygott. A kisfiú a plüssnyusziját ölelte.
Felnéztem a napfénybe, és arra gondoltam:
„Az élet igazán csodálatos.”