Híres Hemi V8-asai után a Chrysler 1958-ban új irányt vett egy egyszerűbb, kedvezőbb árú motorral.
Miután félgömb alakú égésterű V8-as motorjai hírnevet szereztek, a Chrysler 1958-ban a fejlesztés új szakaszába lépett az ék alakú égésterű B sorozatú V8-as bemutatásával.
A Chrysler, a DeSoto és a Dodge márkák Hemi V8-as motorjai jelentős mérnöki teljesítmények voltak, gyártási és jövedelmezőségi szempontból azonban nem bizonyultak ideálisnak. Bonyolult szelepvezérlésük és nehéz szerkezetük miatt drága volt az előállításuk. Ennél is fontosabb, hogy a három motorcsalád kevés fő alkatrészen osztozott. A gyártás észszerűsítése érdekében a Chrysler központi motorfejlesztő csoportot hozott létre, amelynek feladata az volt, hogy a vállalatcsoport több márkáját is kiszolgáló erőforrásokat alkosson. Első, teljesen új alapokról tervezett konstrukciójuk a B sorozatú V8-as volt, amely házon belül az A561 jelölést kapta.
Az első két sorozatgyártású változat 1958-ban érkezett, viszonylag szerény, 5,74 és 5,92 literes (350 és 361 köbhüvelykes) lökettérfogattal. A konstrukció azonban bőséges teret hagyott a későbbi növelésnek. A motorok furatközéptávolsága 121,92 mm (4,80 hüvelyk), blokkmagassága pedig 253,49 mm (9,98 hüvelyk) volt. A masszív öntöttvas blokk teljes 76,2 mm-rel (3 hüvelykkel) nyúlt a főtengely középvonala alá, míg a hengerfejeket hengersoronként 17 csavar rögzítette a megszokottabb 10 helyett.
A következő fejlesztés az RB, azaz Raised Block, vagyis emelt blokkú sorozat volt, amely házon belül az A652 jelölést kapta. Lényegében ugyanazt a motorarchitektúrát alkalmazta, de a blokkmagasságot 272,29 mm-re (10,72 hüvelykre) növelték, hogy hosszabb dugattyúlöketet és nagyobb lökettérfogatot tegyenek lehetővé. A Chrysleren belül a két rokon V8-as családot kezdetben LB (Low Block, alacsony blokk) és RB (Raised Block, emelt blokk) néven ismerték. Végül a B és RB jelölések váltak általánossá.
Mérnöki szempontból a B sorozatú V8-as meghatározó jellemzője az ék alakú égéstér volt, amelyet a Chrysler “módosított éknek” nevezett. Bár a kialakítás azt a hagyományos megközelítést követte, amelyet akkoriban Detroit autógyártóinak többsége előnyben részesített, nem volt olyan hatékony, mint a félgömb alakú égéstér. Előnye a könnyebb, kompaktabb felépítés és az alacsonyabb gyártási költség volt.
Az öntöttvas hengerfejeket úgy tervezték, hogy a bal és jobb hengersor között felcserélhetők legyenek, csökkentve a gyártószerszámok bonyolultságát és az előállítás költségeit. A himbák lapos acél alapanyagból készültek, amelyet pontos előírások szerint sajtoltak, finomalakítottak és hőkezeltek. Ez a megoldás jelentős megtakarítást kínált a kovácsolt vagy öntött alkatrészekhez képest. A Chrysler ugyanakkor megtartotta bevált himbarögzítési rendszerét.
A Chrysler hagyományos V8-as elrendezésétől való további eltérést a gyújtáselosztó helye jelentette. A motor hátulja helyett előre helyezték, távolabb a tűzfaltól, hogy könnyebben hozzáférhető legyen. Ez a jellegzetes elrendezés a B/RB családot az egyik legkönnyebben felismerhető korai Chrysler V8-as konstrukcióvá teszi. Az elosztó ferdén állt, és az olajszivattyúval közös hajtást kapott, ami segített csökkenteni a motor teljes magasságát, lehetővé téve az alacsonyabb motorháztető-vonalat.
A Chrysler Engines, 1922–1998 című könyvében Willem L. Weertman, a Chrysler mérnöke egy korai fejlesztési problémát írt le: az olajszivattyú fogaskerekei megszorultak, és elnyírtak egy csapot a hajtómechanizmusban. Mivel ezzel egy időben a gyújtáselosztó forgása is leállt, a motor egyszerűen leállt, megakadályozva a súlyosabb károsodást. A kezdeti problémák megoldása után a B/RB V8-as család hosszú gyártási pályafutást futott be. A B sorozat végül 6,55 literesre (400 köbhüvelykre), az RB pedig 7,21 literesre (440 köbhüvelykre) nőtt. A motorokat 1978-ig gyártották, és az RB architektúra adta a 6,98 literes (426 köbhüvelykes) Hemi V8-as alapját is.
1958-ra a B sorozatú motorok többféle kivitelben, köztük nagy teljesítményű változatokban is elérhetők voltak. A Plymouth a Furyhoz kínálta a Golden Commando V8-ast, 227 kW (305 hp) teljesítménnyel. A Dodge D-500 modelljei a 6,77 literes (413 köbhüvelykes) kategóriába tartozó, akár 239 kW (320 hp) teljesítményű erőforrásokat is kaphattak, míg a DeSoto Adventurer 257 kW-ot (345 hp) adott le.
A B sorozat egyik ambiciózus, 1958-as kezdeményezése azonban nem tudott gyökeret verni. Kis számú Plymouth, Dodge és DeSoto járművet Bendix Electrojector elektronikus üzemanyag-befecskendezéssel szereltek fel. A rendszer még nem állt készen a megbízható, mindennapi használatra, ezért gyorsan kivonták a piacról.