Az 1957-ben bemutatott Ford Ranchero az amerikai járművek egy új kategóriáját teremtette meg: a személyautók formavilágát ötvözte a pickupok praktikusságával, évekkel azelőtt, hogy ez a szegmens igazán népszerűvé vált volna.
Az 1957-es Ranchero egy hosszú életű trendet indított el: megszülettek a személyautókra épülő, stílusos pickupok, amelyekhez hamarosan a Chevrolet is csatlakozott. Így kezdődött minden.
A mai napig nem teljesen világos, hogy a Ford Motor Companynál pontosan ki találta ki az 1957-es Rancherót. Maga az ötlet azonban korántsem volt forradalmi. A második világháború előtt a Ford pickupjai nagyrészt személyautók alapjaira épültek, miközben a Ford Australia már évtizedek óta gyártott kupé alapú haszonjárműveket, amelyeket közismerten „ute” néven emlegettek.
A Ranchero alapötlete egyszerű volt: viszonylag alacsony költséggel létrehozni egy elegáns személyautó és egy pickup előnyeit ötvöző járművet a kétajtós Ranch Wagon kombi átalakításával, ugyanazt az alvázat és a meglévő karosszériaelemek jelentős részét felhasználva. Az új modellt hivatalosan 1956. december 6-án mutatták be, három hónappal az 1957-es hagyományos Ford személyautó-kínálat bevezetése után.
Az új, személyautó-alapú pickup két változatban volt kapható: az alap Ranchero ára 1805 eurónak (2098 dollárnak), a Ranchero Custom indulóára pedig 1849 eurónak (2149 dollárnak) felelt meg. A mindössze 44 eurós (51 dolláros) felárért a Custom vásárlói igényesebb belső kárpitozást, két napellenzőt, szélesebb külsőszín-választékot és további fényes fém oldalsó díszléceket kaptak. Érdekesség, hogy a korai sajtófotókon és a prospektusok illusztrációin még csak egyetlen keskeny krómcsík szerepelt mindkét oldalon.
Mindkét változat alapfelszereltségéhez egy 223 köbhüvelykes (3,7 literes), 114 lóerős soros hathengeres motor tartozott. A vásárlók két V8-as erőforrás közül is választhattak: az alap Rancheróhoz egy 272 köbhüvelykes (4,5 literes), 190 lóerős Y-blokkos V8-as, a Customhoz pedig egy 292 köbhüvelykes (4,8 literes), 220 lóerős V8-as volt elérhető.
A sebességváltók között háromfokozatú, túlhajtásos kézi váltó és a népszerű, 162 euróba (188 dollárba) kerülő Ford-O-Matic automata szerepelt. Az extrák között szervokormány, rásegítéses fékrendszer, elektromosan állítható ülések és elektromos ablakemelők is megtalálhatók voltak. Néhány kivételtől eltekintve a Rancherót ugyanúgy fel lehetett szerelni, mint a korszak bármely más Ford személyautóját.
„Több mint autó! Több mint teherautó!” – hirdette a Ford prospektusa.
A Ford 1957-ben csaknem 22 000 Rancherót gyártott. Ez a darabszám nem számított különösebben kiemelkedőnek, a projekt azonban pénzügyileg így is ésszerűnek bizonyult, mivel a pickup konstrukciója és műszaki megoldásainak nagy része megegyezett a kétajtós kombiéval.
A Ranchero megjelenése némileg váratlanul érte a Chevrolet-t, a gyártó azonban 1959-ben saját, személyautó-alapú pickupjával, az El Caminóval válaszolt. Mindkét modell hosszú gyártási időszakot ért meg, bár egyik sem maradt örökké a kínálatban. A Ranchero gyártása 1979-ig tartott, az El Camino pedig egészen 1987-ig készült.
Idővel a hagyományos pickupok vették át az uralmat az amerikai piacon. Egyre kifinomultabb kényelmi és praktikus felszereléseket kínáltak, így a személyautó-alapú alternatívák fokozatosan vesztettek vonzerejükből. A Ranchero és az El Camino hozzájárult egy sajátos járműkategória kialakulásához, ám a vásárlói igények változása végül ennek a korszaknak is véget vetett.