Paul Horrell teszteli az első BMW „hármast”. És beleszeret.
Ez az eredet. És igen, valami egészen bájosan egyszerű, mint egy tiszta lap. A mi BMW E21-ünk figyelemre méltóan friss — 1975 óta mindössze 3000 mérföldet futott.
A kis négyhengeres motor a legegyszerűbb egykamrás karburátorral kap üzemanyagot. Az ablak leeresztéséhez tekerje el a fogantyút. És utána — hajoljon ki, és kézzel állítsa be a tükröket. Szerencsére a szellőzőnyílások az utastérben hatalmasak, hiszen légkondicionáló nincs itt.
A gombokon és számlapokon lévő betűtípusok furcsán nem illenek össze. A fordulatszámmérő hiányzik, így lehetetlen megérteni, hogy a motor mennyire forog. A sebességváltó karján mindössze négy szám látható.
De itt ülni és vezetni — színtiszta élvezet. Az ülés és a pedálok tökéletesen illeszkednek. A kilátás lenyűgöző — a nagy ablakoknak és vékony oszlopoknak köszönhetően. Az autó hihetetlenül kompakt és minimalista. Fogja meg a hatalmas kormány vékony műanyag keretét — és indulás.
A mai mércék szerint ez nem sportautó. De nagyon jó. Csak gurul az úton, viszonylag lágy felfüggesztéssel, és a gumik lustán gördülnek át a szabálytalanságokon. Vegye be a kanyart — és maga találja meg az utat. A kormányzás teljesen mechanikus, de nagyon könnyű. És pontos. Az úton csak nyugodtan ül, nem kell folyamatosan irányt igazítani. Ez az autó otthonos, de egyáltalán nem hanyag. Valódi státusszal rendelkezik.
A kis felülfutóvezérelt motor élettel teli és szívesen húz. Ez nem hasonlít a durva, csörgő alsófutóvezérelt «négyesekhez», amelyek akkoriban domináltak. Könnyen forog, bár fordulatszámmérő nélkül nem tudom, milyen fordulatig.
De nem félek pörgetni, mert tudom: ez a blokk 1500 lóerőt bírt a turbós Brabhamok kvalifikációs változataiban a Forma-1-ben.
Ennek a motornak már akkor is nyilvánvaló volt a potenciálja. Csakúgy, mint a BMW kompakt szedán ötletének…