Egy kisfiú szakállas motorost pillantott meg az üzletnél — ami ezután történt, karácsonyi csodának tűnt

Pénteken beálltam egy nagyáruház parkolójába, hogy feltöltsem az élelmiszerkészleteimet. Megpillantottam egy szabad parkolóhelyet közvetlenül egy elképesztően gyönyörű Harley mellett.

Leparkoltam, kiszálltam, és csodálni kezdtem a motort. Mindig is szerettem az ilyen motorkerékpárokat.

A közelben egy család pakolta be a bevásárolt holmikat az autójába: anya, apa és egy nagyjából ötévesnek látszó kisfiú.

Ekkor odalépett a Harley tulajdonosa.

Pontosan úgy nézett ki, mint egy klasszikus motoros. Bőrnadrág, cowboycsizma, meztelen mellkasán bőrmellény, az egyik alkarján ZZ Top-, a másikon AC/DC-tetoválás.

És akkor még ott volt a haja is.

Hatalmas, hófehér, göndör sörény, hozzá ugyanilyen fehér szakáll, amely majdnem a hasáig ért.

Úgy festett, mint egy ZZ Top-gitáros és egy motorozó Mikulás keveréke.

A kisfiú hirtelen felkiáltott:

„Anya, nézd! A Mikulás!”

Az édesanyja elmosolyodott, és azt mondta:

„Nem, kicsim. Ő egy motoros.”

A fiúcska lebiggyesztette az alsó ajkát.

Ekkor a motoros felé fordult, és mély, teljesen komoly hangon megszólalt.

„Valójában én vagyok a Mikulás.”

A kisfiú ránézett.

„Hol van a piros kabátod? És miért motorozol?”

„Nyár van. Szabadságon vagyok. Motorozgatok egy kicsit, és megnézem a gyerekeket, hogy ki viselkedik jól, és ki nem. Így tudni fogom, ki kap ajándékot karácsonykor, és ki nem. Azért járok motorral, mert a rénszarvasok is szabadságon vannak. Füvet esznek, és visszanyerik az erejüket. Rengeteg dolguk lesz, amikor beköszönt a tél.”

A kisfiú egy pillanatra elgondolkodott.

„Hol van a Mikulásné?”

„Délen van. Törökországban nyaral.”

„Nem fog elolvadni?”

„Nem. Ez csak a mese része. Mi nem olvadunk el a melegben.”

A motoros ezután kinyitotta a motorkerékpár egyik oldaltáskáját.

Tele volt apró plüssnyuszikkal.

Kivett egyet, és átnyújtotta a kisfiúnak.

„Légy jó kisfiú, hallgass anyukádra és apukádra, és karácsonykor igazán szép ajándékot kapsz.”

A kisfiú úgy nézett ki, mint aki mindjárt elsírja magát örömében.

A motoros ezután felém fordult, rám kacsintott, és halkan odasúgta:

„Ma már a harmadik.”

Felült a motorjára, és lassan elhajtott.

Anya mosolygott. Apa mosolygott. A kisfiú a plüssnyusziját ölelte.

Felnéztem a napfénybe, és arra gondoltam:

„Az élet igazán csodálatos.”