Automatikus kudarc: a Ford 1942-es Liquamatic-kísérlete

1942-ben a Ford több Lincoln- és Mercury-modellt kínált egy új típusú, Liquamatic nevű automata sebességváltóval, de a vállalat hamar kivonta azt a piacról. Ez egy látványos kudarc története.

Ma hihetetlennek tűnhet, de a Ford 1942-ben valóban kínált automata sebességváltót extraként a Mercury és a Lincoln modelljeihez. Napjainkban szinte semmit sem tudunk a rendszerről, főként azért, mert a vállalat szinte közvetlenül a bevezetése után kivonta a piacról, és minden megrendelt Liquamatic-egységet visszaküldtek a gyárba.

A Liquamatic egy hagyományos, kuplungpedállal ellátott, háromfokozatú kézi sebességváltóra épült, de több fontos alkatrésszel egészítették ki. Először is a lendkerékre, a kuplungszerkezet elé hidraulikus tengelykapcsolót szereltek. Ez a motor indításakor, a jármű megállásakor és a fokozatváltások során lépett működésbe, a kuplung használata nélkül. A sebességváltó jobb oldalára egy második kart szereltek, amely lehetővé tette, hogy egy elektromosan vezérelt, vákuummal működtetett szervomechanizmus a második és a harmadik fokozat között váltson.

A Liquamatic használatakor a vezető a kuplungpedállal kézzel kapcsolhatta az első, a második és a harmadik fokozatot. Másik lehetőségként a váltót harmadik fokozatban hagyhatta, hogy automatikusan működjön. A hidraulikus tengelykapcsoló csúszása és a második fokozatból történő indulás miatt a gyorsulás automata üzemmódban finoman szólva is lomha volt.

A Lincoln Liquamatic ezen ábrája jobban szemlélteti a rendszer működését. 19,3 km/h-nál (12 mph) a motor szívócsövének vákuumával működtetett, elektromos szabályozóval és mágnesszeleppel vezérelt szervomechanizmus automatikusan másodikból harmadik fokozatba kapcsolta a váltót. A gázpedállal működtetett kickdownkapcsoló is rendelkezésre állt, amely 56,3 km/h (35 mph) alatti sebességnél lehetővé tette a visszakapcsolást harmadikból másodikba.

A Lincoln Liquamatic sebességváltója hagyományos overdrive egységet is tartalmazott, amint fent látható. Ez 37 km/h-s (23 mph) vagy nagyobb sebességnél bármely előremeneti fokozatban bekapcsolt, bár a vezető a műszerfalon elhelyezett kapcsolóval kikapcsolhatta. Bár ez az 1946-os javítási kézikönyvből származó ábra az 1941–1942-es Liquamatic-rendszert mutatja, úgy tűnik, ezt a meglehetősen drága, 189 dolláros extrát csak 1942-re kínálták. Mindkét egységet a Borg-Warner egyik részlege, a Detroit Gear szállította.

Mivel a Ford V8-as motorjának egy darabból öntött blokkja a hidraulikus tengelykapcsoló elhelyezéséhez különleges öntvényt igényelt, a Liquamatic sebességváltó körülbelül 10,2 cm-rel (4 hüvelykkel) hosszabb volt a szokásos háromfokozatú kézi váltónál. Ezért a hűtőt is át kellett helyezni, hogy elférjen. Az 1942-re gyártott mintegy 23 000 Mercury jármű közül a beszámolók szerint csak 744-et szereltek fel Liquamatic váltóval. Egyes források szerint mindössze nyolc Lincoln kapta meg a rendszert.

A visszavonás pontos okai továbbra sem tisztázottak, bár valószínűleg a rendszer gyenge teljesítménye is szerepet játszott benne. Bármi is volt a probléma, elég súlyosnak bizonyult ahhoz, hogy a kereskedőket utasítsák: az ügyfelek autóiban azonnal cseréljék hagyományos kézi sebességváltóra a Liquamatic-egységeket. A Liquamatic-motorokat és -váltókat ezután be kellett csomagolni, és vissza kellett küldeni a gyárba.

Egy minnesotai Mercury-kereskedő azonban soha nem küldte vissza Liquamatic-egységét Dearbornba. Az egységet 1971-ben fedezték fel, és ma az Early Ford V-8 Museum kiállításán látható; ezt mutatják a fenti színes fényképek is. A szakértők szerint elképzelhető, hogy ez az egyetlen fennmaradt Mercury Liquamatic sebességváltó.

A Ford Motor Company csak 1951-ben kezdett ismét saját automata sebességváltót gyártani.